Montazs

Beszélgetés Czakó Rékával

- Beszélj egy kicsit magadról, hogyan lettél kozmetikus?
- Érettségi után választottam ezt a szakmát. Kisgyermekkorom óta ismerem Gellért Andreát, a szalon szakmai vezetőjét. Azt hiszem, végül is az ő hatása, hogy e mellett a szakma mellet döntöttem. Andrea anyukámnak volt a kozmetikusa, egyszerűen tetszett, amit csinál. Érettségi utáni 2 éves képzésen vettem részt, tavaly végeztem. A Montázs megnyitásáig egy nagy budapesti szállodában lévő kozmetikai szalonban dolgoztam.

- Mi tetszett benne?
- Az tetszett, hogy megszépítjük azokat, akik hozzánk fordulnak, jobban érzik magukat a bőrükben kezelés után.

- Nehéz elhelyezkedni manapság kozmetikusként?
- Sok a kozmetikus a piacon, de ugyanígy sok a kozmetikai szalon is. Aki komolyan gondolja és gyakorlatiasan áll hozzá, talál magának munkát, aztán ha jól dolgozik, ki tud építeni magának egy stabil klientúrát.

- Gondolom, azért az magán, a szalonon is múlik, hányan térnek be kozmetikai kezelésre.
- Természetesen. A jó szakembergárdán kívül fontos az is, hogy hívogató legyen a szalon hangulata, jól érezze magát a vendég.

- A kozmetika ma még mindig a nőket célozza főleg, vagy ez már idejétmúlt megközelítés?
- Arányaiban valóban kevesebb férfi fordul kozmetikushoz, az azonban nem igaz, hogy ezt a szolgáltatást kizárólag mi, nők vennénk igénybe. Szerencsére egyre több az igényes férfi, így emelkedik az igény a férfiak részéről is.

- A férfiak milyen kezeléseket végeztetnek?
- Ez változó, alapvetően igaz, hogy a férfiak is igénybe vehetnek minden olyan kezelést, mint a hölgyek. Jellemzően az ápolt megjelenés és a fiatalítás igénye jelenik meg. Szerencsére egyre több az igényes férfi vendégünk is.

- Az arcfestés azért bizonyára megmaradt a nők privilégiumának: vagy ez már a sminkes vadászterülete?
- Lényegében igen, de az alap kifestést a kozmetikus is csinálhatja.

- Sokszor hallani, hogy egy lelkileg kiegyensúlyozott ember olyannak fogadja el magát, amilyen. Nem mond ennek ellent az, ha valaki kozmetikushoz jár?
- Szerintem szoros összefüggés van az ápoltság és a kiegyensúlyozottság között, a rohanó világban a lelki kiegyensúlyozottság azonban nem biztos, hogy folyamatos tud lenni. Minden életkornak vannak szakaszai amikor a holtpontokon való átlendítéshez vagy akár egy rossz napnak a felejtéséhez a kozmetikus nagyon fontos. Ezen túl a kiegyensúlyozott emberek között is vannak , akiknek egyszerűen olyan típusú a bőrük, hogy folyamatos kezelést igényelnek. Például tinédzser koruktól kezdve mitesszeres az arcuk és ez zavarja őket. Másokat az zavar, hogy szarkalábaik lesznek: ez ellen is sokat lehet tenni. Fontos tény, hogy az ember lelke akkor van rendben, ha jól érzi magát a bőrében, ezen tud a kozmetikus nagyon sokat segíteni.

- Nem jár minden nő kozmetikushoz: szerinted ennek anyagi oka van, vagy egyeseknek nincs erre igényük?
- Sok oka lehet annak, hogy valaki nem jár kozmetikushoz. A legtöbb ember otthonról hozza az igényét. Azt tapasztaljuk, hogy ahol az édesanya jár kozmetikushoz, ott majdnem biztos, hogy a lánya is fog. A szép bőr az igényes külső megőrzésére már fiatal korban gondolni kell és a kitartó figyelem halmozottan megtérül az öregedés időszakában.

- Meddig terjed egy kozmetikus képessége? Egy ötvenéves arcból, gondolom, nem lehet harmincévest csinálni.
- Természetesen nem. De egy negyvenévest mindenképpen, ha már évekről beszélünk. ez attól is függ, hogy az illető csak egy alapkezelést választ, vagy esetleg ráncfeltöltő beavatkozás mellett dönt.

- Egy kozmetikai kezeléstől mindig fiatalabbnak tűnik az ember, vagy inkább a saját korosztályában maradva lesz ápoltabb az arca?
- Ez megint azon múlik, milyen kezelést végzünk rajta.

- A te praxisodban mik a legnépszerűbb kezelések?
- A Gigi Quadro Time gépi kezelését nagyon sokan kedvelik. Ez nem tartozik a legolcsóbb szolgáltatások közé, viszont elég évente kétszer megcsináltatni. A Mary Cohr Catio Vital gép ránctalanító kezelései pedig megegyeznek a botox hatékonyságával.

- A te vendégköröd ezek szerint főleg nőkből áll?
- Jelenleg igen, de az az igazság, hogy én még nem régen vagyok a pályán, kialakulóban van ez a dolog az esetemben.

- Kollégád, Almássy Bálint azt mondta, a Montázs Szalonban a fodrászat nem koncentrál egy kiemelt területre, minden vendéget várnak, aki betér. A kozmetikára is igaz ez?
- Igen. Sőt, a szalon összes szolgáltatásánál ez a filozófiánk.

- Sokat fejlődött a kozmetikai ipar az elmúlt évtizedekben?
- Jelentős a fejlődés. A kozmetika története egyidős az emberiségével. Ennek a mesterségnek mindig is az volt a célja, hogy kiemelje, ami szép és elfedje, ami előnytelen. Egyre népszerűbbek és hatékonyabbak a gépi kezelések. Felsorolhatatlanul sok kozmetikai gép vehető ma már igénybe. Nekünk kozmetikusoknak is nehéz kiválasztani melyikkel dolgozzunk.

- Ma rengeteg krémet reklámoznak, az ember a tükör előtt a pattanásait is ki tudja nyomkodni. Mi az a többlet, amit egy kozmetikus tud ezekhez képest nyújtani?
- Egy kozmetikus hozzáértő módon végzi az arctisztítást. Igen, nyomkodni mindenki tud, csak nem mindegy, hogy ezzel kárt okoz-e magának vagy valóban kitisztítja az arcbőrét. Az ember otthon nem látja olyan pontosan, mit csinál, amikor mitesszereket nyomkod. Előfordul, hogy a beavatkozás eredményeként kisebesedik, begyullad az arcbőre. Legrosszabb esetben elszíneződés is előfordulhat, sőt, megeshet, hogy a hozzá nem értő beavatkozásnak egy életre ott marad a helye.

- Hol végződik a kozmetikus szakmai kompetenciája és hol kezdődik a bőrgyógyászé?
- A kozmetikus szépít, a bőrgyógyász gyógyít. Ez alapelv a szakmában. A felkészült kozmetikus időben orvoshoz küldi a vendégét, ha olyan elváltozást lát a bőrén, ami ezt kívánja.

- Számodra mi a legszebb ebben a szakmában?
- Az, amikor a vendég elégedetten távozik.

- Miért? Van olyan is, amikor nem ez a helyzet?
- Az én praxisomban még nem fordult elő. Egyébként pedig egy kozmetikai kezelésnek mindig azonnal látszik is az eredménye.

- A kozmetikus a kezelések kiválasztásánál tekintettel van a vendég személyiségére? Mérlegeli, mi illik hozzá?
- Nincs összefüggés a személyiség és a bőrtípus között. Nálam inkább az fordult eddig elő, hogy valaki olyan kezelést kér, ami az ő esetében nem indokolt, esetleg túl radikális. Ilyenkor megbeszélem vele a dolgot, próbálok valami mást ajánlani. Egy húszéves hölgyet például megpróbálok lebeszélni a ránctalanító kezelésről, mert neki erre valószínűleg még nincsen szüksége.

- Előfordult már veled az, hogy olyan vendég érkezett hozzád, akinek egyáltalán nem is volt szüksége kozmetikai kezelésre? Vagy ilyen nem is létezik?
- Ilyen nem létezik, mert ha, tegyük fel, hibátlan bőrrel rendelkezik a vendég, akkor is lehet egy hidratáló masszázst végezni rajta.

- A kozmetikus feladata az, hogy önmagával hozza összhangba a kliensét, a saját értékeit, a saját szépségét emelje ki, vagy az, hogy átváltoztassa valami mássá?
- Nyilván inkább az előző, ugyanakkor kozmetikushoz végül is leginkább azért járnak az emberek, hogy szépüljenek. Az tehát fontos, hogy a kezelés végén a vendég szebbnek lássa magát, mint amikor bejött a szalonba.

- Foglaljuk össze, mikor érdemes az embernek kozmetikushoz fordulni?
- Ez változik egyénenként, de a leggyakoribb okok, ha az embernek arctisztításra, ránctalanításra vagy gyantáztatásra van szüksége. Persze az is előfordul, hogy a vendég csupán meg szeretné masszíroztatni az arcát egyszer egy héten, ezzel tartja karban az arcbőrét. Ezzel összefüggésben természetesen az is változik, hogy ki milyen gyakran jön kozmetikushoz.

- Hány éves kortól érdemes kozmetikushoz járni?
- Mindig érdemes. A kozmetika nem a szükséges rossz, hanem kényeztetés, bőrszépítés, kikapcsolódás, igazi csajos program. A gyakorlatban a legtöbben kamaszkorban jönnek el először, és ha elég hatékonyak vagyunk, hosszú évekre a vendégünk is marad.